Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



A könyvtár ajánlója 2024. szeptember 4.

Kedves Olvasó!

2024. szeptember 7-től újra nyitva vagyunk minden szombaton 9-től 13 óráig.

Szeretettel várjuk!

Az első szombaton a családoknak mindjárt egy biztos, kiszámítható, időjárástól független, minden szombatra érvényes délelőtti meghívást nyújtunk át

2022 szeptemberében indított, eddig 77 hétvégét megért Könyvtári szombatok c. programunkat 2024. szeptember 7-én indítjuk újra.

Az eddigi programokat folytatjuk, és szeptember 7-én többségükből ízelítőt is adunk.

Gyermekeknek szánt programok:

Felnőtteknek és a gyermekek kísérőinek szánt programok:

Újabb elemekkel is színesítjük szombati ajánlatunkat.

Önkénteseink és adományozóink révén teára és kávéra, hozzá némi harapnivalóval is várjuk vendégeinket. (Szeptember 7-én Nyakó Melinda lep meg bennünket helyi hagyományt éltető sütőben készülő finomsággal.)

Részvétellel, közreműködéssel valamilyen érték létrejöttét is támogatjuk majd terveink szerint. (2024. szeptember 7-én az épületünk előtti új tartalmak és látnivalók elnevezését lehet részvétellel, közreműködéssel kezdeményezni és eldönteni. A képen látható számok arra a helyre mutatnak, ahol a választható feliratok elhelyezésre kerülnek.)

A játékok sorát is bővítjük. (Szeptember 7-én ezek egyikét, az élő, nagy méretű Ki nevet a végén játék mutatkozik be.)

Vendégünk lesz Farkas Tibor (Igrictibi).

Emlékezni pedig Halis Istvánra, névadónkra fogunk, akinek a napokban volt születési évfordulója. (Örülnénk olyan üzenetnek, melyben az lenne, hogy hány éve született Halis István. Címünk: info@nagykar.hu)

A program fő része 10 óra után fog kezdődni, hogy mindenki ideérhessen.

MEGHÍVÓ könyvbemutatóra

A Halis István Városi Könyvtár
tisztelettel meghívja Önt és kedves családját
 
2024. szeptember 10-én,
kedden 17 órára Uzsoki Mária Királyok vére című, a Czupi Kiadónál megjelent
könyvének bemutatójára.
 
Házigazda: Czupi Gyula, a Halis István Városi Könyvtár igazgatója, a könyv kiadója
 
Meghívott vendég: Gelencsér Gábor ny. újságíró

Sétáló utcai rendezvénysorozat
lesz szeptemberben és októberben kedden és csütörtökön 17 órától
 
A kezdés: 2024. szeptember 10-én, kedden 17 órától az Ady utcában
A programhoz csatlakozik a Halis István Városi Könyvtár is.
A kedden 17 órától sötétedésig tartó rendezvényre könyvtárunk például gólyalábazási és sakkozási lehetőséggel és tanítással érkezik.

Dr. Szalóczy Natália szemészeti előadása

A könyvtár a nyugdíjas érdekvédelmi szervezettel közösen szemészeti előadásra hívja az „idősödő” városlakókat.
Előadás helye: Halis István Városi Könyvtár, Kálvin tér 5.
Előadás ideje: 2024. szeptember 11-én 16.30
Előadó: Dr. Szalóczy Natália szemész főorvos
Előadás témája: Időskori látásvesztés, zöldhályog, szürkehályog, szemvitaminok
 
Szeretettel várjuk.

Köszöntjük az új könyvtári szolgáltatóhelyet városunkban!

Minden újabb lehetőségnek örülünk, mely az ismeretek bővítését növelheti Nagykanizsán, ajánljuk hírlevelünk olvasója számára is az örömteli hírt, melyről a Zalai Hírlap és a KanizsaTv is beszámolt.

Egy csészényi könyvtár

A kávézni vágyókat és a kávét önkéntesként főzni vágyókat egyaránt szeretettel várjuk Egy csészényi könyvtár programunkra.

Kattintson a képre a nagyításhoz!

Kalandra hív Paddington!

Csatlakoztunk az UNICEF Magyarország kezdeményezéséhez. Nagyon örülnénk, ha minél többen kihasználnák azt a lehetőséget, hogy minden hónapban kaphatnak Paddingtontól a legújabb kalandjairól szóló postai levélcsomagot! Ezekkel a levelekkel pedig megismerkednének a világ számos területével, és még az angolt is gyakorolhatnák.

Csatlakozási lehetőség a plakátra kattintva.

Szavak a falakon, mesélő kanizsai táblák
 
A soron következő emléktábla 14 éve került a MAORT-ház falára, melyben a város ismert költője és középiskolai magyartanára élt. Ki ő? Keresse meg a táblát az Ady utcában és olvassa be a rajta található QR-kódot! A tartalom az alábbi linken is elérhető.

Kanizsai évfordulók – városunk jeles napjai
 
A Pápán állomásozó 7., szombathelyi és zalaegerszegi zászlóalj (amelyben ott voltak a kanizsai önkéntesek is) csak [1848] szeptember 6-án indult el a Devecser—Sümeg—Keszthely—Kiskomárom útvonalon Nagykanizsára. A zászlóalj szeptember 9-én hajnalban a kellő felszerelés nélkül érkezett meg Nagykanizsára. A zászlóalj önkéntesei között volt a nógrádi Nagy Iván, a későbbi neves családtörténész, aki naplójában így örökítette meg benyomásait: „Itt beszállásoltak, a mi századunk nagyon a város végére jutott; hol a gazdám fészere alatt kihevervén magamat, reggel elindultam a várost megnézni. Elég nagy porfészeknek találtam, hol télen pompás sár lehet, járdái téglából, és deszkából voltak, ahol voltak."
 

Állatbarát Könyvtár Program
 
Elérkeztünk a szeptemberhez, a vándormadaraink már útra keltek. Az Állatbarát Olvasó Kihívás témája is az „állati utazás”. Válogasson könyveinkből, melyek mind az állatok (és gazdáik) utazásáról, csatangolásáról, vándorlásáról, kalandozásáról szólnak. Hiro Arikawa: Az utazó macska krónikája című könyv – mely a hónap ajánlata – az élet váratlan fordulatainak csodáját és örömét mutatja be Nana és gazdája Japánban tett utazásain keresztül.

Meghívó író-olvasó találkozóra

Író-olvasó találkozó Bán Mórral, a Hunyadi-ciklus szerzőjével

2024. szeptember 20-án 17:30-kor

Folyamatosan frissül szépirodalmi ajánlatunk, tessék választani!

    

Ha a levél rosszul jelenne meg, kattintson ide!

Ezt a hírlevelet az Ön által könyvtárunknak megadott e-mail címre küldtük ki. Amennyiben nem kívánja a jövőben levelünket kapni, kattintson ide a leiratkozáshoz! Ha véletlenül duplán, vagy téves megszólítással kapná levelünket, kérjük, írja meg nekünk a hirlevel@nagykar.hu címre!

Az összes eddigi hírlevél