Ugrás a menühöz.Ugrás a keresődobozhoz.Ugrás a tartalomhoz.



A könyvtár ajánlója 2017. október 11. - Nyitás előtt és zárás után 1. hete - Véradás - Képes beszámolók - Könyvajánló - Új könyvek


Kedves Olvasó!

A nyitás előtt és zárás utáni programunk első hetén vagyunk túl, szeretettel várunk továbbra is minden érdeklődőt! Az akció leírása a link mögött olvasható.
Nemcsak pihenni, találkozni, újságot olvasni, könyvet visszahozni és mosdót használni jöttek be hozzánk, hanem volt, aki előjegyzett könyvét kérte el. Többeknek sikerült így meghosszabbítaniuk az aznapi könyvtárlátogatásukat, hiszen zárás után is az épületben maradtak. Volt, aki azért jött vissza nyitás után, mert kollégánktól megtudta, a keresett könyvet akkor biztosan ki tudja kölcsönözni. A teás meghívásunkat sokan elfogadták, a legjobb érzés az volt, hogy a betérők mindegyike örült az új lehetőségnek.

* * *

Véradásra hívjuk 2017. október 13-án, pénteken 12 órától 16 óráig a Halis István Városi Könyvtárba. A szervezők ismét várják azokat, akik tenni akarnak segítségre szoruló embertársaikért. ADOMÁNYOZZUNK EGÉSZSÉGET!

* * *

Nagyszerű adományozók révén elkészült az a gólyalábas árnykép, mely a Fő utcán a Muskátli melletti falra kerül.

Egy képes beszámoló a megvalósulás kezdetétől egészen az avatásig

Kanizsa TV
ZAOL.hu
Zalai Hírlap

* * *

A népmese napja alkalmából 3 óvodás csoport látogatott el hozzánk

Egy képgaléria szöveges beszámolóval itt tekinthető meg.

A program jó alkalmat teremtett arra, hogy a gyerekek megszeressék a könyveket, a könyvtár légkörét, hogy majd minél többen visszatérjenek hozzánk szüleikkel, nagyszüleikkel együtt.

* * *

2017. október 4-én Skolik Ágnes zalai kötődésű szerző a kanizsai könyvtárban mutatta be mesekönyveit. A Csibemese, a Csodatermő fa és az Első verseskönyvem volt "terítéken". Igazi hagyományos mesékkel ismerkedhetett meg a közönség. A gyermekeket pedig kedves kis játékok várták.

Képes beszámolónk

Zalai Hírlapos cikk

* * *

Legújabb könyvajánlónkban Kepes András: Világkép című könyvét mutatjuk be a Kanizsa TV segítségével.

Kepes András: Világkép

* * *

Folytatódik az olvasóink által kedvelt lehetőség, a kölcsönzőpultnál kezdeményezhető könyvbeszerzés az ajánló polcról. A képre kattintva a gerinccímek jól olvashatók (az alsó elforgatott).

(A mostani ajánlatból 2017. október 19-ig lehet válogatni!)

Ezt a hírlevelet az Ön által könyvtárunknak megadott e-mail címre küldtük ki. Amennyiben nem kívánja a jövőben levelünket kapni, kérjük, a "Válaszol" gombbal küldjön nekünk egy levelet "Leiratkozás" tárggyal! Ha véletlenül duplán, vagy téves megszólítással kapná levelünket, kérjük, írja meg nekünk a hirlevel@nagykar.hu címre!

Ha a levél rosszul jelenne meg, kattintson ide!

 

 

Insert failed. Could not insert session data.