Többen a Gmail-ben a Promóciók között kapják meg levelünk első példányát, ezért másodikat is küldünk.
|
Már pörkölik a kávét a pénteken, 2016. április 8-án 15 órakor Varró Dániellel való kávézós találkozóhoz. Szeretettel várjuk a költészet és Varró Dániel kedvelőit. Ezzel a találkozóval veszi kezdetét A kortárs magyar költészet vendégségben a könyvtárban című sorozatunk. |
* * *
A Szabad szombat a könyvtárban 2016. április 16-án folytatódik. A hónap végi Város napján (2016. április 29-30, valamint a folytatásán, a tánc világnapján, 2016. május 1.) való részvételre készülés jegyében tervezzük ennek a napnak a programjait.
A Szabad szombat a könyvtárban program gólyalábak díszítésére is vállalkozó résztvevőit már várják a frissen festett gólyalábak. Az ollóval kivágott díszítő motívumok ezekre a gólyalábakra kerülnek.
2016. május 1. Anyák napja
Évfordulók: 5, 15, 65
2016-ban az Anyák napja május 1-jére esik, éppen ekkor lesz a 65 éves könyvtár születésnapja is. A gyermekeket (apukákat) hívjuk, hogy május 1-jén az Ady út 1. előtt a könyvtár sátránál az alkalomra készülő könyvjelzővel köszöntsék az anyákat. 2016-ban 15 éves a könyvtár épülete is, ugyancsak május 1-jén lesz 5 éve annak, hogy a hatvanéves születésnapunkra elkészíttettük a város madártávlati képét. Aki 65, 15, 5 éves (vagy a környezetében szívesen köszöntene meg 2016-ban ilyen korúvá válókat), annak szintén érdemes sátrunkhoz jönnie, mert nekik is alkalmi könyvjelzőt készítünk.
A könyvjelzők tervezett szövegei:
Ezt a könyvjelzőt gyermekétől kapta, akivel 2016. május elsején, anyák napján ellátogatott a 65 éves születésnapját ünneplő Halis István Városi Könyvtár sátrához. A sátor az Ady utca 1. előtt állt, ahol 1951-ben, alapítása idején működött a könyvtár. A könyvtárban dolgozók köszönik, hogy együtt ünnepeltek velük hármas évfordulójukon, hiszen 2001 óta, 15 éve járunk már a Kálvin téri könyvtárpalotába, és már annak is 5 éve, hogy a 60 éves születésnapunkra 2011-ben elkészíttettük Somogyi Győzővel a város szimbólumává vált Nagykanizsa belvárosa című madártávlati képet.
Könyvjelző annak, aki 2016-ban 65 éves lett
Könyvjelző annak, aki 2016-ban 15 éves lett
Ezt a könyvjelzőt attól kaptad, aki 2016. május 1-jén Rád gondolt, amikor ellátogatott a 65 éves születésnapját ünneplő Halis István Városi Könyvtár sátrához. A sátor az Ady utca 1. előtt állt, ahol 1951-ben, alapítása idején működött a könyvtár. 2016-ban már 15 éve járunk a Kálvin téri könyvtárpalotába, hiszen 2001-ben -- amikor születtél -- adták át az épületet, melyet a képen délről egy gólyalábas alakkal láthatsz. Isten éltessen 15. születésnapodon. Talán nem fogod elfelejteni, hogy egyidős vagy a nagykanizsai könyvtár szép épületével. Már annak is 5 éve, hogy a 60 éves születésnapunkra 2011-ben elkészíttettük Somogyi Győzővel a város szimbólumává vált Nagykanizsa belvárosa című madártávlati képet, ez látható a könyvjelző másik oldalán.
Könyvjelző annak, aki 2016-ban 5 éves lett
Ezt a könyvjelzőt attól kaptad, aki 2016. május 1-jén Rád gondolt, amikor ellátogatott a 65 éves születésnapját ünneplő Halis István Városi Könyvtár sátrához. A sátor az Ady utca 1. előtt állt, ahol 1951-ben, alapítása idején működött a könyvtár. 2016-ban már 15 éve járunk a Kálvin téri könyvtárpalotába, hiszen 2001-ben adták át ezt a szép épületet, melyet a képen délről egy gólyalábas alakkal láthatsz. Te a könyvtárnál is fiatalabb vagy, éppen egyidős a város szimbólumává vált Nagykanizsa belvárosa című madártávlati képpel, melyet 5 éve, 2011-ben -- amikor születtél -- készíttettünk el Somogyi Győzővel a 60 éves születésnapunkra, ez látható a könyvjelző másik oldalán. Isten éltessen 5. születésnapodon. Ugye hamarosan találkozunk a könyvtárban?